Szakgimnázium

 

Szakgimnáziumi képzések

Szakközépiskola

 

Szakközépiskolai képzések

Érettségi után

 

Érettségi utáni szakképzés

Szakközépiskola után

Felnőttoktatás

 

Beiskolázás

2018 - 2019

Tájékoztató a Szakképzési Hídprogramról

Jelenlegi hely

A Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában a 2018-2019-as tanévben folytatódik a Szakképzési Hídprogram.

A képzés segítséget nyújt a tanulónak a középfokú nevelés-oktatásba, szakképzésbe való bekapcsolódáshoz vagy a munkába álláshoz, valamint az önálló életkezdéshez szükséges ismeretek megszerzéséhez a komplex, tanulmányi, szociális, kulturális, képességbeli és személyiségfejlesztést támogató pedagógiai tevékenységgel.

Tudnivalók a Szakképzési Hídprogramról:

  • Az a tanuló, aki a tanév végéig – jelen esetben 2018. augusztus 31.-ig betölti a tizenötödik életévét, és
  • legfeljebb hat általános iskolai évfolyamot végzett el sikeresen,
  • további tanulmányait a Szakképzési Hídprogramban folytathatja.
  • A Szakképzési Hídprogramban részt vehet az is, aki már nem tanköteles és a képzésbe való belépés időpontjáig legfeljebb a huszonharmadik életévét töltötte be.
  • A Szakképzési Hídprogram két évfolyamos képzési idejű és záróvizsgával, valamint részszakképesítés megszerzésére irányuló komplex szakmai vizsgával zárul.
  • A Szakképzési Hídprogramban résztvevő tanuló havonta ösztöndíjat kap.
  • A tanulói csoportok kis létszámúak (8 fő), projekt módszerrel történik a közismereti oktatás, amelyet jól felkészült, sokoldalú módszertani képzettséggel rendelkező munkaközösség vezet.
  • Az oktatás a Platter János utca 4. szám alatt történik, nagyon igényes, tanulóbarát környezet kialakításával, informatikai teremmel, tankonyhával, pihenősarokkal kibővítve várja a jelentkezőket.
  • Személyközpontú pedagógiával, személyre szabott értékelési módszerrel, szoros kapcsolatot tartva a szülőkkel segítjük tanulóinkat a sikerélményt nyújtó képzésben való bennmaradásban.
  • Az osztályba való kerülést orvosi alkalmassági vizsga előzi meg, melyet a beiratkozás után egyeztetünk a gondviselővel.

Jelentkezéshez kérjük töltse le a mellékelt jelenkezési lapot, és kitöltve jutassa el hozzánk!

Fontos fogalmak a sikeres pályaválasztáshoz

Ha nem tudsz eligazodni a pályaválasztás útvesztőjében, csak kattints erre a képre ... 

Mi segítünk!

Mi mondtuk - Rólunk mondták...

"Életem egyik legjobb döntése volt, hogy ide jöttem. és azóta sem bántam meg egyetlen pillanatát a nyilvánvaló nehézségek ellenére. Köszönöm, hogy itt lehetek!"
"Én büszke vagyok, hogy azt csinálhatom amit szeretek, amit azt hiszem mindig is csinálni akartam. Büszke vagyok, hogy Gáspár-os voltam és vagyok. Igen itt kezdtük sokan és ide is érkeztünk vissza."

Mottó

"Őrizd meg, kedves fiam, jó erkölcsödet, óvatos légy barátaid megválasztásában, a rossz társaságot és a henyeséget kerüld. Légy hű munkaadódhoz, az Isten fog segíteni törekvéseidben."

(Gáspár András édesapjának intelmei fiához)

 

Akkreditált Kiváló Tehetségpont

 

 

Facebook

Elérhetőség

Kecskeméti Szakképzési Centrum
Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

6000 Kecskemét,
Hunyadi tér 2.

Tel.: (+36) 76 480 744
Fax: (+36) 76 487 928

Email: gaspar@kecskemetiszc.hu

OM kód: 203041/ 012108

Térkép