Szakgimnázium

Szakgimnáziumi képzések

Korábbi nevén szakközépiskola

Szakma + Érettségi

Szakközépiskola

Szakközépiskolai képzések

Korábbi nevén Szakiskola

Érettségi után

Érettségi utáni szakképzés

Szakma 2 éves

Szakiskola után

Érettségire felkészítő képzés 

2 éves nappali és esti tagozaton

Felnőttoktatás

Beiskolázás

2017-2018

Szépészeti ágazatban tanuló kecskeméti fodrász-és kozmetikusok sikere

Jelenlegi hely

A KSZC Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának 10-14. évfolyamos fodrász és kozmetikus tanulói Nyíregyházán, a jubileumi XV. Szabolcs Kupa Nemzetközi Szépészeti Versenyen képviselték városunkat. Rendkívül szép sikert elérve.

A közel 200 fős mezőnyben 14 kategóriában indultak a kecskemétiek. A fodrásztanulók közül a Marcell-hullám készítésében Pócs Bettina 2. helyezést, a nappali alkalmi fonásban Simon Nikolett 7., Tóth Brigitta 10., az alkalmi fonásban Csík Edit 9., Juhász Fanni pedig 10. helyezést ért el a közel 60 fős mezőnyben.

Nyitrai Dóra a zsűri különdíját kapta nappali sminkjéért. Az alkalmi „Hollywood csillaga" sminkek versenyében hetedik lett Patonai Éva. Az előkelő második helyezést Farkas Lili szerezte meg, aki ezért a munkájáért több szakmai díjat is kapott. Felkészítő tanáraik: Sztakó Erika, Maczkó Andrea, Bakóné Baranyi Györgyi és Zoboki Ilona.

A versenyzők és felkészítőik ezúton is köszönik a Kecskeméti Szakképzési Centrum támogatását. Az eredmények tükrözik a kecskeméti szépészeti szakgimnáziumi képzés színvonalát: az ágazatban először mérették meg magukat kecskeméti tanulók, kiemelkedő színvonalon.

Mi mondtuk - Rólunk mondták...

"Életem egyik legjobb döntése volt, hogy ide jöttem. és azóta sem bántam meg egyetlen pillanatát a nyilvánvaló nehézségek ellenére. Köszönöm, hogy itt lehetek!"
"Én büszke vagyok, hogy azt csinálhatom amit szeretek, amit azt hiszem mindig is csinálni akartam. Büszke vagyok, hogy Gáspár-os voltam és vagyok. Igen itt kezdtük sokan és ide is érkeztünk vissza."

Mottó

"Őrizd meg, kedves fiam, jó erkölcsödet, óvatos légy barátaid megválasztásában, a rossz társaságot és a henyeséget kerüld. Légy hű munkaadódhoz, az Isten fog segíteni törekvéseidben."

(Gáspár András édesapjának intelmei fiához)

 

Akkreditált Kiváló Tehetségpont

 

Elérhetőség

Kecskeméti Szakképzési Centrum
Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

6000 Kecskemét,
Hunyadi tér 2.

Tel.: (+36) 76 480 744
Fax: (+36) 76 487 928

Email: gaspar@kecskemetiszc.hu

OM kód: 203041/ 012108

Térkép