Szakgimnázium

 

Szakgimnáziumi képzések

Szakközépiskola

 

Szakközépiskolai képzések

Érettségi után

 

Érettségi utáni szakképzés

Szakközépiskola után

Felnőttoktatás

 

Beiskolázás

2018 - 2019

Megemlékezés névadónkról

Jelenlegi hely

2017. november 23-án névadónk, Gáspár András születésének 213. évfordulójára emélkeztünk iskolánkban a hatvani Gáspár András Bajtársi Egyesület és a romániai Bihar község Gáspár András Hagyományőrző Egyesület képviselőivel.

2017. november 23-án, Gáspár András honvéd vezérőrnagy, a Hatvani csata, vezénylő parancsnoka születésének 213. évfordulóján közös megemlékezésen vettek részt a nevét viselő intézmények és szervezetek képviselői.

Az eseményt a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szervezte és jelen voltak a tábornok nevét viselő szervezetek képviselői, valamint a személyéhez kötődő települések vezetői is.

Kecskemét Megyei Jogú Várost Mák Kornél alpolgármester, Hatvan városát Szinyei András. alpolgármester képviselte.

A hatvani Gáspár András Bajtársi Egyesület 40 fős küldöttséggel vett részt a megemlékezésen, a romániai Bihar községet Gáspár András Hagyományőrző Egyesülete Nagytiszteletű Csernák Béla lelkész úr vezetésével, négy fő képviselte.

A rendezvényen megjelent, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázis képviseletében, Dr. Jónás János alezredes. a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis törzsfőnök-helyettese, valamint a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kollégiumának nevelőtanára Csőke Csaba, aki egyben a Gáspár András Kollégiumért Alapítványt is képviselte.

A résztvevők megkoszorúzták az iskola emlékfalát. Az ünnepség keretében Virágh Panna. tanuló, a Gáspár András Szakgimnázium és Szakközépiskola 12/ C osztályos tanulója emlékezett meg a tábornok életútjáról.

Ezt követően került sor, a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, valamint a Gáspár András Bajtársi Egyesület közötti együttműködési megállapodás megkötésére, amivel az aláírók hitet tettek a további közös tevékenység, a történelmi hagyományok ápolása mellett.

A megállapodást Gubán Gyula tagintézmény igazgató valamint Kőszegi Ferenc a hatvani Gáspár András Bajtársi Egyesület elnöke írta alá, és Leviczki Cirill a Kecskeméti Szakképzési Centrum főigazgatója látta el jóváhagyó záradékkal.

A résztvevők ezután Gáspár András születésének helyére vonultak át, ahol megkoszorúzták a szülőház helyén álló épület falán elhelyezett emléktáblát. Itt Kőszegi Ferenc egyesületi elnök beszélt a tábornok emberi tartásáról és következes kiállásáról. Külön hangsúlyozta a 48-as eszmék korokon átívelő szerepét, valamint kiemelte azokat a személyeket, akik - személyükben és családi hagyományaikon keresztül - máig továbbviszik ezeket.

A megemlékezések történelmi hátterét a kecskeméti Kiskun Huszár és Hagyományőrző Egyesület Szkenderovics Zoltán, valamint a hatvani Zászlóőrség tagjai Földesi Attila, Maróti László és vezetőjük Füzér László aktív katona vezetésével biztosították korhű egyenruháikban.

A megemlékezéseket követően a résztvevők jó hangulatú közös ebéden vettek részt a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kollégiumában, ahol közös beszélgetésekkel tovább erősítették a formálódó, baráti jellegű kapcsolatokat.

A hivatalos részt követően, szabadidős programként, a Gáspár András Bajtársi Egyesület tagsága megtekintette a Mercedes gyárat, ahol betekintést nyerhettek a gyártási folyamatokba és technológiákba.

Fontos fogalmak a sikeres pályaválasztáshoz

Ha nem tudsz eligazodni a pályaválasztás útvesztőjében, csak kattints erre a képre ... 

Mi segítünk!

Mi mondtuk - Rólunk mondták...

"Életem egyik legjobb döntése volt, hogy ide jöttem. és azóta sem bántam meg egyetlen pillanatát a nyilvánvaló nehézségek ellenére. Köszönöm, hogy itt lehetek!"
"Én büszke vagyok, hogy azt csinálhatom amit szeretek, amit azt hiszem mindig is csinálni akartam. Büszke vagyok, hogy Gáspár-os voltam és vagyok. Igen itt kezdtük sokan és ide is érkeztünk vissza."

Mottó

"Őrizd meg, kedves fiam, jó erkölcsödet, óvatos légy barátaid megválasztásában, a rossz társaságot és a henyeséget kerüld. Légy hű munkaadódhoz, az Isten fog segíteni törekvéseidben."

(Gáspár András édesapjának intelmei fiához)

 

Akkreditált Kiváló Tehetségpont

 

 

Facebook

Elérhetőség

Kecskeméti Szakképzési Centrum
Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

6000 Kecskemét,
Hunyadi tér 2.

Tel.: (+36) 76 480 744
Fax: (+36) 76 487 928

Email: gaspar@kecskemetiszc.hu

OM kód: 203041/ 012108

Térkép